2024. évben alakult meg a zenekar. Több stílusban, számos évszámból válogattuk össze a dallistánkat, amiből tetszés szerint lehet válogatni. Szívesen fellépünk esküvőkön is. Ebben megtalálható a végefelé már saját dalok is. Remélem azért a saját dal is tetszeni fog néhány embernek. Zenész írta az alapokat és írtam rá a szövegeket és énekeltem fel. Ígyekszünk a jövőben is hűek maradni az őszinte igazi énünkhöz. Én szeretem az adott pillanatban, minden percben önmagamat adni. Amit a közönség, hall a szövegeken keresztül, annak mind vagy volt ilyen időszak életemben vagy valamilyen érzés hangulat létezik életemben és én ezt úgy ahogy megélem, megéltem azt adom át nektek is. Mindegyik dalunknak eszmei értéke van.